8.rész-Szeretnélek,ha hagynád..

Anita Bíró:Nagyon köszönöm:)
Brigi Papp:Jaj,köszönöm.Sajnálom,hogy megvárattalak titeket..:*
Aliz Friedrich:Köszii:) UI:Nekem is,nagyon..

*Savannah*
-Niall..-mondtam ki a nevét,mire a fiú lehajtotta a fejét. Nem tudtam mit mondjak,azt amit gondolok a szívemmel,vagy amit az eszem tart helyesnek. Mindig is úgy éreztem az én életemben van egy átok. Egy átok ami megakadályozza,hogy én valaha is boldog legyek a szerelemben. Tehetnék ellene,de azonban én ehhez túl gyenge vagyok. Mit is képzeltem?! Eljövök otthonról. Találkozok álmaim hercegével. Majd boldogan élünk míg meg nem halunk? Nem mesevilágban élünk,hanem a valóságba. Az egyik fülem azt súgta,hogy "hé,vedd már észre,hogy beleszerettél" a másik azonban teljesen mást:"Ne hagyd,hogy kihasználjon.Hogy az édes dumájával az ámulatba ejtsen!" -Nem is ismersz igazán.. Pár nap nem elég ehhez. Sajnálom,én nem az vagyok akinek látszok.-simítottam végig a fején. A szememből egy könnycsepp csordult ki mikor vissza kellett utasítanom. És ez után a pillanat elszállt mint a pitypang mikor a játszadozó kisgyerek a kezükbe véve futkároznak vele..

Beletörődve bólogatott. Láttam rajta,csalódott bennem. Egy pillanatra még ránéztem majd rohanni kezdtem,hogy hova? Arról fogalmam sem volt. Egy fa törzsénél pihentem le végül. Vaksötét volt,csak az utcáról szűrődő halvány fény adott egy kis világosságot.
Elgondolkoztam az egész eddigi életemen. Egyáltalán ha azt lehet életnek lenni,hogy be vagyok zárkózva egy hatalmas házba,szinte egyedül. Elzárva a körülöttem lévőktől. Már csak egy örök álom marad,hogy visszakapjam azok az éveket mikor még gyermek voltam.
Hiába,még ha akarnám is Niall-lel soha sem jönne össze. Idővel megismerne,és kiunna belőlem. Már ha addig eljutnánk.
A legfőbb ok amiért igazából nem mentem bele az ajánlatába,azok a szüleim.. Sose tudnák elfogadni,hogy őt választanám. Számukra túl átlagos,ismerem már őket ennyire..
Nagyon ritka eset,hogy nekem valaha is könny szökik a szemembe,azonban most mégis ez történt. Azt hiszem kisírtam az elmúlt 16 év összes bánatát. Körbenéztem és sehol senki. Ismétlem,ez nem egy mese. Ha az lenne a herceg,jelen esetben Niall már rég utánam futott volna,és marasztalt volna.
Komolyan ezt az életet akartam én ennyire megismerni? Erről álmodoztam végig? Voltak csodás pillanatai,de most mégis rossz embernek érzem magam és ez az érzés számomra szokatlan..
Felálltam és egy mély lélegzetvétellel egybe véve megindultam visszafelé. Kathe mindig arra tanított ne meneküljek el  a problémáim elől,hát most megpróbálom nem azt tenni.
Sétáltam egy ideig,majd elindultam haza felé. Az ajtó nem volt kulcsra zárva. Beléptem,majd megpillantottam őt ahogy ott fekszik a kanapén. Elaludt,amit halk szuszogása is elárult. Álmában mégis mosolygott. Vajon mire vagy inkább kire gondolt? Örök titok marad..

*Niall*
Reggel fáradtan keltem fel. Az a látvány fogadott ahogy Savannah éppen a konyhában ügyködik.
-Jó reggelt!-próbáltam magamra irányítani a figyelmét.
-Neked is..-mondta végül azonban közbe rám se nézett.
-Mit ügyködsz?
-Reggelit. Szereted a rántottát?
-Imádom.-mosolyogtam rá,és viszonzásul én is kaptam egy hasonlót.
Leültünk reggelizni. Egyikünk se szólt,csak néha-néha egymásra pillantottunk. Azonban mikor azt vette észre,hogy mindketten egymást néztük,a szemét gyors lesújtotta.
-Délután el kell mennem egy kicsit.Addig meg leszel egyedül?
-Persze.-valahogy egy kicsit hosszabb válaszra vártam mint egy "persze",de annyiba is beletörődtem,hogy ennyit válaszolt.

*Savannah*
Egész délután miután elment Niall egyedül maradtam. A konyhában kerestem popcorn-t amit kipattogtattam majd úgy döntöttem leülök kicsit tévézni nézni valamit. Azonban minden adón csak szappanoperák mentek,amikhez egyáltalán nem volt kedvem. Az ilyen sorozatok mindig abból állnak,hogy sok akadály után,de a főhősök mindig egymásra találnak. De kár,hogy a valóságba fele se így történik semmi.
Hirtelen a polcon lévő telefonom rezegni kezdett. Azt hittem a dadus írt,mivel már rég beszéltünk azonban nem.A készüléken ez az üzenet jelent meg.

-Kíváncsi vagyok mit gondolsz ha látsz engem.-olvastam fel hangosan.

A nevét elhagyta az illető,azonban szinte biztos voltam benne,hogy Niall írta.

A tekintetemet felfelé irányítottam és rájöttem egy dologra:Azt hiszem beleszerettem.

Szokatlan érzés.Mikor a gyomrodban pillangók röpködnek. Ha meglátod a szíved a nyakadban ver és minden este szinte csak róla álmodsz,napközbe pedig csak ő jár a fejedbe. Ez lenne a szerelem?

Néha csak egy csók.
Néha csak egy örült gondolat.
De néha csak egy édes igaz szó kell. "

*Niall*

Este felé értem haza.Fel voltam készülve arra a látványra,hogy Savannah édesen alszik,azonban nem így történt.Felém közelített majd a telefonját odanyújtotta,és arra ösztönzött olvassam el ami  képernyőn áll.

-Kíváncsi vagyok mit gondolsz,ha látsz engem.-olvastam fel.-Nem kell válaszolnod rögtön,csak egy dolgot akarok mondani:Én szeretnélek,ha hagynád..-tettem hozzá.

-De Niall..Én félek,nagyon félek.Hogy egy nap kisétálsz az életemből és nem hagysz mást nekem,csak óriási ürességet.Hogy nem lesz kihez fordulnom,amikor problémám akad..hogy nem lesz kihez hozzá bújnom,ha félek. Nálad jobban a daduson kívül senki sem ismer.. bár még Te sem ismersz teljesen. De ha hagyod.. és türelmes leszel hozzám,amíg szépen lassan megnyílok előtted.. ígérem,hogy nem fogod megbánni. Nekem csak időre van szükségem..-végig simítottam hófehér arcán ami olyan puha tapintású volt mint a selyem.
Szinte még gyermek mégis olyan más mint a többi ennyi idős lány.
-Hagyod,hogy szeresselek?
-Hagyom,hogy szeress..-fejezte be a mondatát majd fejét a vállamra hajtotta.Megnyugtatott a gondolat,hogy éreztem minden egyes levegővételét és szívdobbanását és legjobban,hogy tudtam velem van..