15.rész- Még mindig szereted..

Brigi Papp: Köszönöm:*
Sára Major: Köszönöm:*
Aliz Friedrich: Köszönöm. Az ötleted elgondolkodtató:*
Névtelen: Jaj, köszönöm szépen. Igen tudom ki vagyok <3

~3 évvel később: 2013-ban~

*Niall*

- Niall, gyere, Mindjárt kezdődik az interjú! - szólt rám Liam a színfalak mögött. Nem kellett többször szólnia rögtön rohantam is hozzá é a többi sráchoz. Név szerint: Harry Styles, Zayn Malik, Louis Tomlinson, Liam Payne. Mi így öten alkotunk egy bandát, amit úgy hívnak One Direction.
- Most folytatjuk a One Directionerrel a faggatást! - jelentette be a műsorvezető mire a függönyök elhúzódtak és mindannyian megindultunk ki a közönség elé akik tapsviharral üdvözöltek minket.
Leültünk egy asztal köré majd hallgattuk a kérdezősködés hadát, amire megpróbáltunk értelmes választ adni.
Rengeteg kérdést kaptunk a leendő új albumról, koncertekről és a magánéletünk felől is ami többnyire párkapcsolati térre szélesedett ki.
Szinte egész műsor alatt meg se szólaltam, csak néha mikor konkrétan tőlem kérdeztek.
Éreztem, hogy hamarosan vége az adásnak és lélekben már fel is készültem, hogy mehetünk mikor egyszer csak a nevemet hallottam.
- Na és Niall te, hogy állsz párkapcsolatok terén?
- Semmi komoly sincs alakulóban nálam. Randizgatok, de egyik lányban se találom meg igazán amit keresem. - feleltem.
- Nem vágysz egy komolyabb kapcsolatra?
- Dehogyisnem. Szerintem a legtöbb embernek ez a vágya, hogy megtalálja azt a személyt akivel leakarja élni a hátra lévő életét. De van, hogy hiába keresi és van, hogy már el is veszítette. - amint ezt kimondtam, eszembe jutott egy kék szempár, aranyszőke hajtincseivel. Ismerős arcvonásokkal, mosolygott rám. Savannah volt.. Régen gondoltam rá utoljára. Ebben talán a szűk időbeosztás is segített.
Rettenetes bűntudat vett úrrá amint visszagondoltam a lányra. Talán túl hamar el is felejtettem. Mondja ezt a szívem azonban az eszem mást sugall azt, hogy így is eleget vártam rá.
- Vagy, megesik, hogy valakinek sikerül is megtalálni és megtartani a tökéletes partnert. - fejezte be a pozitív iránnyal a mondatomat. Bólogatásként feleltem. Még eljátszottunk egy számot a : Best song ever-t majd elbúcsúztunk a műsorba és hazafelé indultunk.
- Mit szóltok egy kis ünneplésre? - vetette fel az ötletet Louis.
- Jó ötlet. - válaszolt Zayn.
- Szerintem én ezt ma kihagyom. Fáradt vagyok.. - indultam meg a szobám felé.
- Valami baj van? - szólt utánam Liam.
- Nem, semmi.. - a szoba egyik sarkába kuporodtam le végül mikor felértem. Újra elő jött az-az érzés amit Savannah elvesztése után éreztem. Egy fajta honvágy ha lehet ezt érezni egy lány iránt.
Három év telt el mióta utoljára láttam. Vajon emlékszik még rám? Az emlékeinkre?
A szekrény legmélyéről előhúztam a rajzot, amit ő készített nekem. Az ujjamat végig húztam a kidolgozott vonásokon. Ha ő nincs, nem lennék az aki most vagyok. Nem ismertem volna meg azt a négy csodálatos fiút akivel egy bandába kerültem a sorsnak köszönhetően. Vagy a sorsot nevezzük inkább Savannahnak?
- Valami baj van haver? - találtam magam mellett Harryt. Nem tudtam neki hazudni.
- Emlékszel arra a lányra, akiről meséltem? Akinek nem engedték a szülei, hogy együtt legyünk. - Hazza volt az egyetlen akinek elmeséltem a fiúk közül. Neki is azért mert megtalálta a cuccaim között még régen egy képet Savannahról és magyarázatot kellett neki adnom mégis ki ő.
- A helyes kis szöszi? Igen, rémlik. - az arcán kaján vigyor jelent meg. - Mégis miért? - folytatta végül érdeklődve.
- Az interjúnál valahogy eszembe jutott. És nem tudom kiverni azóta a fejemből.. - egy párnát magamhoz vettem majd a falhoz vágtam. Mintha azt hittem volna, hogy ezzel a most bennem keringő érzésekkel is ezt tehetem.
- Azt hittem ezt a témát magadba már rég lezártad.
- Igen, mert így is volt. Az-az még mindig így is van. Csak azért az együtt töltött időket nem lehet csak úgy elfelejteni, néha megérdemlik, hogy vissza emlékezzünk rájuk.. - bólogattam biztatásképp, hogy csak erről van szó.
- Egyszer egy nő mondta nekem ezt, amit most mondok neked. Eleinte badarságnak gondoltam, de valami igazság lehet van benne. Azt mondják legtöbb férfi életében csak egyszer szerelmes igazán. És ha nem jön össze neki, örökké vágyódik akkor is az adott nő iránt. - pont Harry szájából ezt hallani hatalmas bölcsességnek tűnt.
- Az én életembe ez Savannah lehet?- kérdeztem rá félénken.
- Nem tudom. Lehet. De nem biztos. Megeshet, hogy találsz egy másik lányt és ő felváltja ezt az érzést benned teljes egészében.
A gondolataim mély gödrébe estem. Azt se vettem észre, hogy Hazza kisétált a szobából.
Miért pont most jut újra eszembe? Mi történik velem?
Nem akarom, hogy a múlt megismétlődjön és megint csalódnom kelljen.
Este volt már azonban tudtam éjszaka a szememet nem bírtam volna lehunyni, érdekelt, hogy mi van vele. És legfőképpen az, hogy szeret -e még. Lerohantam a lépcsőn és magamra kaptam egy kabátot. Minden szó nélkül pattantam be a kint álló kocsimba és a Székesegyház felé kezdtem vezetni. Az eső megeredt út közbe. Figyeltem ahogy az ablaküvegre pattanó cseppeket, az ablaktörlő mily gyorsan lemossa nyomott sem hagyva maga után.
Én is ezt akarom. Hogy soha többé egy lány se hagyjon bennem nyomott a szakítás után..
Hirtelen hatalmas nagyot kellett fékeznem mikor észrevettem egy nyest épp előttem futott át. Majdnem késő volt. Majdnem végett vetettem egy ártatlan élőlény életének csak azért mert figyelmetlen voltam.
Nem voltam képes elindulni, bele taposni a gázba. Azonban muszáj volt mivel mögöttem hatalmas dudálás tört ki.
A székesegyháztól nem messze volt a kapu ahova a lakatunkat helyeztük.

-Gyere velem kicsit. - fogtam meg a kezét majd egy ajtóhoz kísértem ahol rengeteg lakat csüngött. - A szerelmesek mindig ide zárnak egy lakatot, rá gravíroztatva a nevük kezdőbetűjét vagy valami hozzájuk kapcsolódott. Szeretnék idehelyezni én is egyet veled. - mutattam fel a zárt.
- Beleegyezek, de csak egy feltétellel ha a kulcs nálam marad. - mondta mire csak beleegyezően bólintottam.
- Emléket hagyok mi utánunk.. - zártam a kulccsal oda a lakatot majd felé fordultam és szorosan magamhoz öleltem..

Majd pár nap múlva a tengerparton.

- Savannah, kérhetek valamit? Mivel kérted, nálad marad a kulcsa a lakatnak amit tegnap függesztettünk fel. Vedd úgy, hogy az a szerelmünk záloga. Ha már nem szeretsz, menj és vedd le onnan, innen tudni fogom, hogy van -e reményem még, hogy valaha újra az enyém legyél. - kértem meg és ő a pillantásával beleegyezett.

- E gondolatok vergődtek bennem mikor észre vettem a zár még mindig ott van. Szinte semmit se változott, csak egy kis rozsda került rá. Vajon a mi szerelmünkkel is ez történt? Berozsdásodott de azt egy kis olajozás, újra a régivé tenné?
Egy könnycsepp csordult végig az arcomon mikor megérintettem a vésést. Sós ízével futott le végig az arcomon. Megérintett a melegségével.
A szívem nagyobbat vert a szokásosnál, és mintha azt sugallta volna : még mindig szereted.
Másnap is ugyan ezzel a gondolattal keltem, és ez folytatódott teljesen egy hétig míg Hazza megelégelte a viselkedésem. Amint kettesben maradtunk megkaptam tőle a kioktatást.
- Meddig akarod ezt az ó semmihez sincs kedvem dolgot folytatni? A rajongók aggódnak érted. A fényképek amik rólad készülnek sehol egy mosoly nem található már. Mi történt veled? Megint az - az még mindig az a lány? - vont kérdőre.
- Azt hiszem még mindig szeretem..
- Keress mást és szeresd őt. Ő megérdemelné, és nem dobna el még egyszer magától.. - fájtak Harry szavai. Aszerint ítélkezett Savannah-ról amiket tőlem tudod meg. Azt hiszem teljesen félre ismerte ezek szerint.
- Te ezt nem értheted! Én nem akarok mást, nekem csak ő kell vagy senki más.. - halkultam el.
- Akkor tudod mit? Menny és keresd meg! Mondd meg ezt neki is! Csaj egy dolgot ne felejts, ha megint csalódnod kell: én megmondtam, hogy ez lesz.. - cikázott el tőlem mint a vihar.
Igaza van egy dologba. Mi van ha megint csalódni fogok?
De egy próbát talán megér.
Vettem egy jó meleg zuhanyt, átöltöztem majd a közeli virág boltos felé vettem az irányt. Vettem egy csokor illatozó és tűz vörös rózsát.
A White ház felé vezettem. Féltem a találkozástól. Az ajtójuk előtt álltam vagy fél órát, mikor minden erőmet össze vetve megnyomtam a csengőt.
Ő nyitotta ki az ajtót. Egy fehér inge volt, a haja a vállára borulva. Látszott rajta, hogy felnőtt egy igazi, érett nő lett belőle. A mosolya még mindig ott volt az arcán és felém villantotta.

Csak bámultam őt azt, hogy menyire megváltozott. Pedig én mindvégig azt akartam, hogy a régiek maradjunk. De nem várhattam el tőle, hogy maradjon örökre gyermek.. 

Őrültség mikor annyi mondani valód van, de nem tudod, hol kezd el. 

- Szia Niall.. - mondta ki végül, azonban látszott rajta, hogy megleptem a látogatásommal. Hiányzott már a hangja azt, hogy halljam az édes beszédét.

- Szia. Rég láttalak. - mondhattam volna idiótább dolgot is ennél? Rég láttalak. Valahogy erre szerintem magától is rájött volna.

- Én is téged. - válaszolt.

- Ezt neked hoztam. - adtam át a virágot a kezébe.

- Savannah, készen vagy? Elkésünk az ebédről! Tudod, hogy apád, ezt nem szívleli! - hallottam meg egy erős férfihangot. Kétségbeesve néztem az előttem álló lányra, akinek a nézése, semmi jót nem takart.

A nézéséből egy sajnálomot tudtam volna kiolvasni.

Majd megjelent előttem teljes magasságába. Körülbelül húszas évei közepébe lévő, magas, érett férfi, az arcán enyhe borosta.

- Olivier ő itt Niall egy régi barátom. Niall, ő itt Olivier, a vőlegényem.. - mutatott be minket egymásnak. Az utolsó szó úgy esett mintha  szívembe egy kést szúrtak volna, de azt is a legfájóbb pontjába. 

Nehéz volt visszagondolni, hogy milyenek voltak a dolgok régen, aztán rájuk nézni, hogy milyenek most, és ráébredni, hogy a dolgok már mások és soha nem lesz ugyan olyanok, mint akkor.. 

Közlendő!

Sziasztok!
Sajnálom, hogy már rengeteg ideje nem hoztam új részt. De akadt egy kis gubanc. A gépem ahol a részeket szoktam írni elromlott, és már jó ideje szerelőnél van. Nem tudom mire lesz kész. Megpróbálok minél hamarabb jelentkezni, talán még a héten. Ha nem sikerülne akkor elnézést, a technika közbe szólt.

                               

14.rész - Az idő múlik, de..

Sára Major: Óh, hát köszönöm:3 Majd meglátod:*
       U.í.: Örülök, hogy nem találod sablon sztorinak. Hu, azért szeretsz blogokat olvasni:D
Brigi Papp: Köszönöm:D
Aliz Friedrich: Remélem jól telt a tábor:*

*Savannah*
-Hagyja csak, így is jó lesz. Niall Horan vagyok és zongorázni foglak tanítani. - ez a mondat járt csak a fejembe bármennyiszer csak ránéztem az előttem álló fiúra. Milyen bolondságot talált ki már megint?!
- Savannah. Savannah White. - mondtam ki végül majd kezét nyújtotta felém amit én is elfogadtam.
Csak bámultuk egymást szótlanul mint két idegen.
Majd egy telefon csörgésére lettem figyelmes. Szokásosan apáé volt, biztos egy ügyfele keresi. Néha elgondolkozok azon, hogy ha mondjuk az esküvőmön is megszólalna a telefonja épp akkor amikor azt a bizonyos igent mondanám ki, akkor ott maradna azt megvárni, vagy a telefonálót választaná. Mások számára egyáltalán nem lenne nehéz a munka és az egyetlen lányuk között választani, számára azonban igen. Belülről azonban tudom, hogy csak a legjobbat akarja nekem, ezt Kathe is a fülembe rágta.
Minden szó nélkül hagyott ott minket. Mosolyogva megvártam míg látó távolságon kívül kerül tőlünk, majd megfogtam Niall csuklóját és az egyik sarokba vezettem, hogy ne lássanak minket túl sokan.
- Te teljesen megbolondultál? Mi ez az egész? És egyáltalán mit keresel te még Londonba? Nem úgy volt, hogy visszamész Írországba pár nap múlva? -  halmoztam el kérdéseimmel, amit az éppen lévő állapotom alkotott.
-  Azt mondtam ha nem változik semmi, akkor megyek vissza. De változott. Rájöttem, hogy nem hagyhatom, hogy elmenj. Hogy elveszítselek..Akkor jöttem el hozzátok. Kathe mondta, hogy apukád zongora tanárt keres, és épp ekkor jöttem én kapóra.. - adta a magyarázatot.
- Gondolhattam volna, hogy Katherine keze is benne van a dologba. - sóhajtottam fel. - Csak barátok, még mindig megfelel? 
- Nem is tudom.. - vakargatta a tarkóját. - Egy tanár barátkozhat a diákjával? - mindketten nevetni kezdtünk. Majd oda mentem hozzá és megöleltem. 
- Miért ölelgetni azt illik egy tanárnak a diákját? - folytattam. 
- Én csak ösztönöztelek arra, hogy meg leszünk mi így ketten barátokként is. - mosolygott rám. Nekem annyi is elég, hogy a közeledbe lehetek.. - tette hozzá halkabban.
Majd hangos zajt hallottam, ami azt jelentette, hogy apa visszatért hozzánk, ezért gyors ki siettünk elé a nappaliba.
- Megmutattad a házat is? - kérdezte David, azaz apa.
- Még nem teljesen. -  válaszoltam.
- Amit eddig láttam belőle, az gyönyörű. Sok munkába telhetett míg ezt ki alakította. - szólt közbe Niall. - Holnap reggel jöhetnék is már zongora leckéket adni. Ha persze maguknak is megfelel.
- Reggel 10-re itt legyen. Nem bírom a pontatlanságot. - mondta.
- Igen Uram! - úgy döntöttem kikísérem Niallt a bejárati ajtóig.
- Akkor holnap. - mondtam az ajtónál majd rám mosolygott és eltűnt.
Végre fellégezhettem, elment. 
Rögtön a lépcső felé kezdtem szaladni, hogy feljussak Katherine szobájába, mivel feltételeztem ott van.
Az ajtaját nyitva találtam így úgy gondoltam bemehetek, azonban őt nem találtam ott. Úgy döntöttem megvárom ott. Az ágyán egy levél kupac hevert. Tudom, nem szép dolog, de én mégis elvettem onnan egyet, hogy elolvassam.

"Drága Ketrin,
Ez az utolsó levelem hozzád. Szerettem volna egy dolgot hagyni magam után. Egy levelet, amit az utolsó perceimben írtam.. Sajnálom, hogy a mi történetünknek így kellett véget érnie, sajnálom, hogy itt kellett hagyjalak. Az élet igazságtalan. Mi ezt már csak tudjuk, nem? Neked köszönhettem életem legszebb pillanatait amit köszönök. Szerettem volna veled lenni, mikor megszületik szerelmünk gyümölcse, a kisfiúnk. A világ legboldogabb férfijává tettél mikor közölted velem a hírt. Emlékszel még? Fiatalok voltunk igaz?
Ha bármennyiszer csak hiányzok, vagy csak előtör egy rossz emlék, nézz a gyermekünkre és én is visszanézek rád. Keress neki rendes családot, de kérlek egyszer említsd meg neki, hogy az apja mennyire szerette.
Örökké szeretni foglak! Jack.                                                                   1970. április 25. "

Minden egyes levélbe belenéztem. Kezdtem rájönni arra, hogy mégis mi az az igaz szerelem amit két ember érezhet egymást iránt. Kathe és Jack igazán szerették egymást. A sors azonban nem volt kegyes hozzájuk.
- Te meg mit csinálsz itt? - rontott rám Katherine.
- Én csak téged vártalak.
 És mit keresnek azok ott nálad? - fakadt ki sírva.
- Igazán szeretted őt, igaz Ketrin? - furcsa volt őt, így szólítani. Hozzá szoktam, hogy nem szereti, és kezdek rájönni mégis miért is nem. - Csak ő szólíthatott így, igaz? - mosolyodtam el, mire leült mellém.
- Nem is tudod elképzelni mennyire. - kezébe vette ő is a kis papírosokat. - A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak a lelkedhez, és ott örök zsebet képesek ejteni. Bármennyiszer is próbáltam bárkinek mesélni erről, csak furcsálló tekinteteket kaptam cserébe, és egyáltalán nem értették, hogy miért fakadok sírva. Nem értették miért volt olyan fontos nekem Jack. Ők csak minden egyes pillanatban próbálták tudatni velem, hogy meghalt.. - sose láttam még őt sírni, csak mosolyogni. Ő tanította meg nekem, hogy a mosolyban mágikus erő rejlik. Amíg az ember mosolyogni tud, addig képes a további harcra. És aki harcol, az győzhet is.
- Az idő múlhat de az igaz szerelem soha nem múlik el, igaz? - kérdeztem rá. Mikor a dadus beszélt próbáltam bele élni magam a helyzetébe, de végig csak Niall járt a fejembe.
- Igen.. Néha úgy érzem az én hibám az egész. Ha nem mondom el neki, hogy terhes vagyok, akkor a szüleivel elköltözött volna, és még mindig élne.. - ha nem mondom el Niallnek, hogy én is szeretem, akkor vissza költözött volna Írországba és még mindig boldog volna. - Sokak szerint egy öregasszony vagyok aki sohasem akart családot alapítani. Azonban kevesen tudják mégis miért van ez így.
- Ne beszélj badarságokat. Te egy csodálatos nő vagy, akiről millióknak kéne példát vennie..
- Magamra hagynál kicsit, kérlek.. - kért meg mire egy "persze" szó kíséretében kisétáltam. Valójában azért jöttem hozzá, hogy megkérdezzem miért segít Niallnek, azonban bármiféle kérdezés nélkül magamtól is rájöttem. Nem akarja, hogy én is ugyan abba a hibába essek mint ő, hogy hosszú évek múlva gyászoljam a szerelmet..

*Niall*
A teremben ültem már a zongoránál pontosan 10-kor. A billentyűnél az ujjaimat némi halk dalt játszottam mikor magassarkú kopogását hallottam. Hátra fordultam. Egy nő állt előttem.
- Régen hallottam bárkit is aki itt zongorázott volna. - teljes magassággal előttem állt egy gyönyörű barna szépség. Ismerős volt valahonnan. Savannah vele szerepelt azon a képen amit mutatott egyszer.
- Savannah édesanyja, ugye? - kérdeztem rá.
- Igen. Maga minden bizonnyal pedig a lányom tanára, nem?
- Szólítson csak Niallnek. - nyújtottam felé a kezemet.
- Shopie. - nyújtotta ő is a sajátját felém.
- Sajnálom, hogy késtem, csak még.. - kezdett bele az éppen megérkező Savannah a mondatába, azonban befejezetlenül hagyta.
- Ugyan, semmi baj. Addig én megtudtam kitől örökölted a szépséged. - mindketten elmosolyodtak. Ugyan az a mosoly, két külsőre is hasonlító személytől.
- Jó tanulást. - mondta Shopie majd kettesben hagyott minket.
- Na és mennyire értesz a zongorához? - fordultam végül a lány felé.
- Kiskoromba az alapokat már eltanultam, de nem vagyok valami nagy művész benne.
- Eljátszanál valamit amit tudsz? - kértem meg mire kezeit a billentyűzet felé emelte. Ujjait gyengéden suhintotta rajtuk. Egy számomra is ismerős dallamot hallottam meg. Járhatod körülbelül a dal felénél mikor felém fordult rémülten, megtorpant. A kezemet az övére helyeztem és irányítottam, hogy betudja fejezni amit elkezdett.

- Köszönöm. - mondta mikor végül befejeztük, ketten, együtt..
- Ki tanította?
- Anya.. Kiskoromban mindig itt ültem és figyeltem ahogy zongorázik. Ő az aki tényleg ért hozzá.. - azt hiszem a mosoly ragályos, mivel amit ő felém intézett az az én arcomon is kiült..

*Savannah*
Eltelt két hét. Minden ugyan úgy tellett. Délelőttönként jött Niall, leckéket adni, ilyenkor éreztem úgy, hogy élek, igen is én is élek.
Ugyan úgy 10 óra volt és Nialler már ott várt engem. Mindig mosolyogva minden szó nélkül leülök mellé.
- Sokat fejlődtél. - mondta az óra végén.
- Köszönöm. - válaszoltam.
- Ma a lakásomban kutakodtam és valamit szeretnék visszaadni. - a táskájában kezdett kotorászni majd előhúzta a határidő naplómat, amit már oly rég nem láttam.
- Ezt hol találtad meg? - csodálkoztam.
- Hosszú ideje nálam van. Az első találkozásunk óta.. - adott választ. - Megakartalak tanítani arra, hogy szabadon élj és nem árt néha egy kis lazítás.
- Az enyém. És nem volt semmi közöd és jogod ahhoz, hogy bele olvass. - dühös tekintetemet felé szegeztem, majd rádöbbentem valamire. Én ugyan ezt csináltam Kathe leveleinél.
- Április 6. Emlékszel? Az nap találkoztunk először. - jött minél közelebb hozzám.
- Mi csak barátok, emlékszel? - suttogtam mivel fájt ezt kimondani.
- Élvezd, hogy szabad.. - mondta az arcomat simogatva.
- Lázadót akarsz csinálni egy gondatlan apa óvatos lányából? - mihelyst számat elhagyta a mondat, máris ajkait az enyéimen találtam.
Hiányzott az illata amit ilyenkor érzek, az érintése és az, hogy ilyen közel van hozzám.
- Mit művelsz a lányommal?! - hallottunk magunk mögött egy hangot.
- Apa, ez nem az.. - emeltem a kezemet a számhoz.
- Savannah menj a szobádba! Maga pedig jöjjön velem! - adta az utasításokat. A szobámba indultam sírva, azonban a lépcső sarkánál megállva hallottam még pár dolgot.
- Ki van rúgva! Maga egy senki, hogy képzelte, hogy a lányommal ki mert kezdeni?! Soha többet nem akarok magáról hallani, sem arról, hogy ismét a családom közelébe merészkedne! - ordítozott apám ridegen.
- Lehet nem vagyok gazdag, és igen lehet csak egy senki vagyok, ahogy mondta, de én akkor is szeretem a lányát, és ez ellen maga semmit sem tud tenni. Nem kell kirúgnia, felmondok. Viszlát, Uram! Remélem rájön, hogy az életben nem minden a pénz.. - válaszolt nyugodtan Niall, majd már csak az ajtó csapódását hallottam.
Csak sírtam az ágynak dőlve, órákat amik napoknak tűntek. Az ágyra dobott telefonom rezegni kezdett, tehát üzenetem érkezett. Semmi kedvem nem volt megnézni azonban még is rá vettem magam.
  "Szökjünk meg és légy a hercegnőm.. 11-re a kaputok előtt leszek. Te döntésed, hogy döntesz. Velem jössz avagy a szüleid befolyása alatt maradsz. Bármit választasz, tudod kell: szeretlek és szeretni is foglak. Niall."
Az életben vannak döntések, amiknél nem tudjuk mi a helyes. Mikor döntünk jól. Akkor amikor azt válasszuk amit a többség jónak lát, vagy azt amit mi akarunk. Ezek a gondolatok jártak a fejembe órákon keresztül, mikor egyszer csak ránéztem az órára ami fél tizenegyet mutatott. Villám sebességgel kezdtem pakolni, mivel úgy éreztem ez lesz a helyes döntés. Majd mielőtt egészre tajtékzott volna a mutató elindultam le a lépcsőn ki a házunk elé a bőröndökkel.
- Hova készülsz kisasszony? - a hátamon felállt a szőr, mikor meghallottam ezt a hangot, ami apáé volt.
- Szeretem őt. És ha te nem engeded, hogy vele legyek akkor a saját lábamra kell állnom. Nem akarok nagy koromba olyan lenni mint te is anya. Boldog akarok lenni Niall mellett, kérlek..
- Most azonnal menj aludni és verd ki ezt a dolgot a fejedből!
- De én vele akarok lenni! - ordítottam zokogva.
- Mi ez a hangos zaj? - sétált felénk fél kómásan anya.
- A lányod meg akart szökni azzal a senki házi zongora tanárral. Most azonnal kísérd fel a szobájába, míg nem lesz túl késő. - parancsolta David.
- Anya kérlek.. - mondtam halkan, és azt vártam megvédjen apával szemben. A szemébe láttam valamit egy pillanatig, azonban hamar el is illant.
- Gyere szépen. - oda jött hozzám és gyengéden megfogta a kezem majd felkísért a szobám. Nagyot csalódtam benne, fél szembe szállni másokkal szemben.
Napokig nem szóltam senkihez esetleg néha a dadushoz. Enni se voltam hajlandó ahogyan a szobámból kimenni se, meg is lett a jutalma mikor kijelentették: Bent lakásos iskola innen messze, Svájcba!

*Niall*
Hetek teltek el, hogy utoljára láttam Savannaht. Azt hittem képes lesz velem elszökni, azonban tévedtem.
Visszaköltöztem Írországba.
Úgy éreztem hagynom kell neki egy üzenet amiben elmesélek neki mindent..

Kedves Savannah,
Mi jár a fejembe? Csak egy kérdés. Az, hogy miért. Miért nem jöttél velem? Miért nem vagy most itt mellettem? Tudod mióta elhagytál képtelen vagyok másokat szeretni. Ölelhet más, de a karjaiban csak egy bábunak érzem magam. Minden nap eszembe jutnak az emlékek veled. Adj vissza mindent ami szép volt és vidd magaddal azt a fájdalmat amivel együtt kell élnem! Meghalt bennem egy érzés. Miért nem érinthetlek meg? Ki mondta, hogy többé nem beszélhetünk? Egy világ áll közöttünk, de kettőnkért én mindenre képes lennék! Csak egyetlen egyszer szeretnék a szemedbe nézni és mondani bármennyire is szeretlek többé már  nem kell tőled semmi! De nem tudom megtenni, mert egyszerűen a szívem nem engedi.. Gondolsz még néha rám? Eszedbe jut a srác, akinek azt mondtad, hogy szereted? Megőrjít a hiány, megőrjít a fájdalom és megőrjít a tudat, hogy sikerült nekik. Elvitték az egyetlen embert, aki kicsit is fontos volt nekem.. Azonban egy dolgot megígérek, a szüleidnek és neked is meg fogom mutatni, hogy Niall Horanból mégis csak lett valami..
                                                                                                  Ezer csók: Niall

Hosszú ideig reménykedtem, hogy bármiféle válasz érkezik rá. Minden reggel szaladtam ki a postaládához, azonban mindig csalódnom kellett a levelek láttán.
Akkor döntöttem el: Jelentkezek az X-Factorba!