14.rész - Az idő múlik, de..

Sára Major: Óh, hát köszönöm:3 Majd meglátod:*
       U.í.: Örülök, hogy nem találod sablon sztorinak. Hu, azért szeretsz blogokat olvasni:D
Brigi Papp: Köszönöm:D
Aliz Friedrich: Remélem jól telt a tábor:*

*Savannah*
-Hagyja csak, így is jó lesz. Niall Horan vagyok és zongorázni foglak tanítani. - ez a mondat járt csak a fejembe bármennyiszer csak ránéztem az előttem álló fiúra. Milyen bolondságot talált ki már megint?!
- Savannah. Savannah White. - mondtam ki végül majd kezét nyújtotta felém amit én is elfogadtam.
Csak bámultuk egymást szótlanul mint két idegen.
Majd egy telefon csörgésére lettem figyelmes. Szokásosan apáé volt, biztos egy ügyfele keresi. Néha elgondolkozok azon, hogy ha mondjuk az esküvőmön is megszólalna a telefonja épp akkor amikor azt a bizonyos igent mondanám ki, akkor ott maradna azt megvárni, vagy a telefonálót választaná. Mások számára egyáltalán nem lenne nehéz a munka és az egyetlen lányuk között választani, számára azonban igen. Belülről azonban tudom, hogy csak a legjobbat akarja nekem, ezt Kathe is a fülembe rágta.
Minden szó nélkül hagyott ott minket. Mosolyogva megvártam míg látó távolságon kívül kerül tőlünk, majd megfogtam Niall csuklóját és az egyik sarokba vezettem, hogy ne lássanak minket túl sokan.
- Te teljesen megbolondultál? Mi ez az egész? És egyáltalán mit keresel te még Londonba? Nem úgy volt, hogy visszamész Írországba pár nap múlva? -  halmoztam el kérdéseimmel, amit az éppen lévő állapotom alkotott.
-  Azt mondtam ha nem változik semmi, akkor megyek vissza. De változott. Rájöttem, hogy nem hagyhatom, hogy elmenj. Hogy elveszítselek..Akkor jöttem el hozzátok. Kathe mondta, hogy apukád zongora tanárt keres, és épp ekkor jöttem én kapóra.. - adta a magyarázatot.
- Gondolhattam volna, hogy Katherine keze is benne van a dologba. - sóhajtottam fel. - Csak barátok, még mindig megfelel? 
- Nem is tudom.. - vakargatta a tarkóját. - Egy tanár barátkozhat a diákjával? - mindketten nevetni kezdtünk. Majd oda mentem hozzá és megöleltem. 
- Miért ölelgetni azt illik egy tanárnak a diákját? - folytattam. 
- Én csak ösztönöztelek arra, hogy meg leszünk mi így ketten barátokként is. - mosolygott rám. Nekem annyi is elég, hogy a közeledbe lehetek.. - tette hozzá halkabban.
Majd hangos zajt hallottam, ami azt jelentette, hogy apa visszatért hozzánk, ezért gyors ki siettünk elé a nappaliba.
- Megmutattad a házat is? - kérdezte David, azaz apa.
- Még nem teljesen. -  válaszoltam.
- Amit eddig láttam belőle, az gyönyörű. Sok munkába telhetett míg ezt ki alakította. - szólt közbe Niall. - Holnap reggel jöhetnék is már zongora leckéket adni. Ha persze maguknak is megfelel.
- Reggel 10-re itt legyen. Nem bírom a pontatlanságot. - mondta.
- Igen Uram! - úgy döntöttem kikísérem Niallt a bejárati ajtóig.
- Akkor holnap. - mondtam az ajtónál majd rám mosolygott és eltűnt.
Végre fellégezhettem, elment. 
Rögtön a lépcső felé kezdtem szaladni, hogy feljussak Katherine szobájába, mivel feltételeztem ott van.
Az ajtaját nyitva találtam így úgy gondoltam bemehetek, azonban őt nem találtam ott. Úgy döntöttem megvárom ott. Az ágyán egy levél kupac hevert. Tudom, nem szép dolog, de én mégis elvettem onnan egyet, hogy elolvassam.

"Drága Ketrin,
Ez az utolsó levelem hozzád. Szerettem volna egy dolgot hagyni magam után. Egy levelet, amit az utolsó perceimben írtam.. Sajnálom, hogy a mi történetünknek így kellett véget érnie, sajnálom, hogy itt kellett hagyjalak. Az élet igazságtalan. Mi ezt már csak tudjuk, nem? Neked köszönhettem életem legszebb pillanatait amit köszönök. Szerettem volna veled lenni, mikor megszületik szerelmünk gyümölcse, a kisfiúnk. A világ legboldogabb férfijává tettél mikor közölted velem a hírt. Emlékszel még? Fiatalok voltunk igaz?
Ha bármennyiszer csak hiányzok, vagy csak előtör egy rossz emlék, nézz a gyermekünkre és én is visszanézek rád. Keress neki rendes családot, de kérlek egyszer említsd meg neki, hogy az apja mennyire szerette.
Örökké szeretni foglak! Jack.                                                                   1970. április 25. "

Minden egyes levélbe belenéztem. Kezdtem rájönni arra, hogy mégis mi az az igaz szerelem amit két ember érezhet egymást iránt. Kathe és Jack igazán szerették egymást. A sors azonban nem volt kegyes hozzájuk.
- Te meg mit csinálsz itt? - rontott rám Katherine.
- Én csak téged vártalak.
 És mit keresnek azok ott nálad? - fakadt ki sírva.
- Igazán szeretted őt, igaz Ketrin? - furcsa volt őt, így szólítani. Hozzá szoktam, hogy nem szereti, és kezdek rájönni mégis miért is nem. - Csak ő szólíthatott így, igaz? - mosolyodtam el, mire leült mellém.
- Nem is tudod elképzelni mennyire. - kezébe vette ő is a kis papírosokat. - A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak a lelkedhez, és ott örök zsebet képesek ejteni. Bármennyiszer is próbáltam bárkinek mesélni erről, csak furcsálló tekinteteket kaptam cserébe, és egyáltalán nem értették, hogy miért fakadok sírva. Nem értették miért volt olyan fontos nekem Jack. Ők csak minden egyes pillanatban próbálták tudatni velem, hogy meghalt.. - sose láttam még őt sírni, csak mosolyogni. Ő tanította meg nekem, hogy a mosolyban mágikus erő rejlik. Amíg az ember mosolyogni tud, addig képes a további harcra. És aki harcol, az győzhet is.
- Az idő múlhat de az igaz szerelem soha nem múlik el, igaz? - kérdeztem rá. Mikor a dadus beszélt próbáltam bele élni magam a helyzetébe, de végig csak Niall járt a fejembe.
- Igen.. Néha úgy érzem az én hibám az egész. Ha nem mondom el neki, hogy terhes vagyok, akkor a szüleivel elköltözött volna, és még mindig élne.. - ha nem mondom el Niallnek, hogy én is szeretem, akkor vissza költözött volna Írországba és még mindig boldog volna. - Sokak szerint egy öregasszony vagyok aki sohasem akart családot alapítani. Azonban kevesen tudják mégis miért van ez így.
- Ne beszélj badarságokat. Te egy csodálatos nő vagy, akiről millióknak kéne példát vennie..
- Magamra hagynál kicsit, kérlek.. - kért meg mire egy "persze" szó kíséretében kisétáltam. Valójában azért jöttem hozzá, hogy megkérdezzem miért segít Niallnek, azonban bármiféle kérdezés nélkül magamtól is rájöttem. Nem akarja, hogy én is ugyan abba a hibába essek mint ő, hogy hosszú évek múlva gyászoljam a szerelmet..

*Niall*
A teremben ültem már a zongoránál pontosan 10-kor. A billentyűnél az ujjaimat némi halk dalt játszottam mikor magassarkú kopogását hallottam. Hátra fordultam. Egy nő állt előttem.
- Régen hallottam bárkit is aki itt zongorázott volna. - teljes magassággal előttem állt egy gyönyörű barna szépség. Ismerős volt valahonnan. Savannah vele szerepelt azon a képen amit mutatott egyszer.
- Savannah édesanyja, ugye? - kérdeztem rá.
- Igen. Maga minden bizonnyal pedig a lányom tanára, nem?
- Szólítson csak Niallnek. - nyújtottam felé a kezemet.
- Shopie. - nyújtotta ő is a sajátját felém.
- Sajnálom, hogy késtem, csak még.. - kezdett bele az éppen megérkező Savannah a mondatába, azonban befejezetlenül hagyta.
- Ugyan, semmi baj. Addig én megtudtam kitől örökölted a szépséged. - mindketten elmosolyodtak. Ugyan az a mosoly, két külsőre is hasonlító személytől.
- Jó tanulást. - mondta Shopie majd kettesben hagyott minket.
- Na és mennyire értesz a zongorához? - fordultam végül a lány felé.
- Kiskoromba az alapokat már eltanultam, de nem vagyok valami nagy művész benne.
- Eljátszanál valamit amit tudsz? - kértem meg mire kezeit a billentyűzet felé emelte. Ujjait gyengéden suhintotta rajtuk. Egy számomra is ismerős dallamot hallottam meg. Járhatod körülbelül a dal felénél mikor felém fordult rémülten, megtorpant. A kezemet az övére helyeztem és irányítottam, hogy betudja fejezni amit elkezdett.

- Köszönöm. - mondta mikor végül befejeztük, ketten, együtt..
- Ki tanította?
- Anya.. Kiskoromban mindig itt ültem és figyeltem ahogy zongorázik. Ő az aki tényleg ért hozzá.. - azt hiszem a mosoly ragályos, mivel amit ő felém intézett az az én arcomon is kiült..

*Savannah*
Eltelt két hét. Minden ugyan úgy tellett. Délelőttönként jött Niall, leckéket adni, ilyenkor éreztem úgy, hogy élek, igen is én is élek.
Ugyan úgy 10 óra volt és Nialler már ott várt engem. Mindig mosolyogva minden szó nélkül leülök mellé.
- Sokat fejlődtél. - mondta az óra végén.
- Köszönöm. - válaszoltam.
- Ma a lakásomban kutakodtam és valamit szeretnék visszaadni. - a táskájában kezdett kotorászni majd előhúzta a határidő naplómat, amit már oly rég nem láttam.
- Ezt hol találtad meg? - csodálkoztam.
- Hosszú ideje nálam van. Az első találkozásunk óta.. - adott választ. - Megakartalak tanítani arra, hogy szabadon élj és nem árt néha egy kis lazítás.
- Az enyém. És nem volt semmi közöd és jogod ahhoz, hogy bele olvass. - dühös tekintetemet felé szegeztem, majd rádöbbentem valamire. Én ugyan ezt csináltam Kathe leveleinél.
- Április 6. Emlékszel? Az nap találkoztunk először. - jött minél közelebb hozzám.
- Mi csak barátok, emlékszel? - suttogtam mivel fájt ezt kimondani.
- Élvezd, hogy szabad.. - mondta az arcomat simogatva.
- Lázadót akarsz csinálni egy gondatlan apa óvatos lányából? - mihelyst számat elhagyta a mondat, máris ajkait az enyéimen találtam.
Hiányzott az illata amit ilyenkor érzek, az érintése és az, hogy ilyen közel van hozzám.
- Mit művelsz a lányommal?! - hallottunk magunk mögött egy hangot.
- Apa, ez nem az.. - emeltem a kezemet a számhoz.
- Savannah menj a szobádba! Maga pedig jöjjön velem! - adta az utasításokat. A szobámba indultam sírva, azonban a lépcső sarkánál megállva hallottam még pár dolgot.
- Ki van rúgva! Maga egy senki, hogy képzelte, hogy a lányommal ki mert kezdeni?! Soha többet nem akarok magáról hallani, sem arról, hogy ismét a családom közelébe merészkedne! - ordítozott apám ridegen.
- Lehet nem vagyok gazdag, és igen lehet csak egy senki vagyok, ahogy mondta, de én akkor is szeretem a lányát, és ez ellen maga semmit sem tud tenni. Nem kell kirúgnia, felmondok. Viszlát, Uram! Remélem rájön, hogy az életben nem minden a pénz.. - válaszolt nyugodtan Niall, majd már csak az ajtó csapódását hallottam.
Csak sírtam az ágynak dőlve, órákat amik napoknak tűntek. Az ágyra dobott telefonom rezegni kezdett, tehát üzenetem érkezett. Semmi kedvem nem volt megnézni azonban még is rá vettem magam.
  "Szökjünk meg és légy a hercegnőm.. 11-re a kaputok előtt leszek. Te döntésed, hogy döntesz. Velem jössz avagy a szüleid befolyása alatt maradsz. Bármit választasz, tudod kell: szeretlek és szeretni is foglak. Niall."
Az életben vannak döntések, amiknél nem tudjuk mi a helyes. Mikor döntünk jól. Akkor amikor azt válasszuk amit a többség jónak lát, vagy azt amit mi akarunk. Ezek a gondolatok jártak a fejembe órákon keresztül, mikor egyszer csak ránéztem az órára ami fél tizenegyet mutatott. Villám sebességgel kezdtem pakolni, mivel úgy éreztem ez lesz a helyes döntés. Majd mielőtt egészre tajtékzott volna a mutató elindultam le a lépcsőn ki a házunk elé a bőröndökkel.
- Hova készülsz kisasszony? - a hátamon felállt a szőr, mikor meghallottam ezt a hangot, ami apáé volt.
- Szeretem őt. És ha te nem engeded, hogy vele legyek akkor a saját lábamra kell állnom. Nem akarok nagy koromba olyan lenni mint te is anya. Boldog akarok lenni Niall mellett, kérlek..
- Most azonnal menj aludni és verd ki ezt a dolgot a fejedből!
- De én vele akarok lenni! - ordítottam zokogva.
- Mi ez a hangos zaj? - sétált felénk fél kómásan anya.
- A lányod meg akart szökni azzal a senki házi zongora tanárral. Most azonnal kísérd fel a szobájába, míg nem lesz túl késő. - parancsolta David.
- Anya kérlek.. - mondtam halkan, és azt vártam megvédjen apával szemben. A szemébe láttam valamit egy pillanatig, azonban hamar el is illant.
- Gyere szépen. - oda jött hozzám és gyengéden megfogta a kezem majd felkísért a szobám. Nagyot csalódtam benne, fél szembe szállni másokkal szemben.
Napokig nem szóltam senkihez esetleg néha a dadushoz. Enni se voltam hajlandó ahogyan a szobámból kimenni se, meg is lett a jutalma mikor kijelentették: Bent lakásos iskola innen messze, Svájcba!

*Niall*
Hetek teltek el, hogy utoljára láttam Savannaht. Azt hittem képes lesz velem elszökni, azonban tévedtem.
Visszaköltöztem Írországba.
Úgy éreztem hagynom kell neki egy üzenet amiben elmesélek neki mindent..

Kedves Savannah,
Mi jár a fejembe? Csak egy kérdés. Az, hogy miért. Miért nem jöttél velem? Miért nem vagy most itt mellettem? Tudod mióta elhagytál képtelen vagyok másokat szeretni. Ölelhet más, de a karjaiban csak egy bábunak érzem magam. Minden nap eszembe jutnak az emlékek veled. Adj vissza mindent ami szép volt és vidd magaddal azt a fájdalmat amivel együtt kell élnem! Meghalt bennem egy érzés. Miért nem érinthetlek meg? Ki mondta, hogy többé nem beszélhetünk? Egy világ áll közöttünk, de kettőnkért én mindenre képes lennék! Csak egyetlen egyszer szeretnék a szemedbe nézni és mondani bármennyire is szeretlek többé már  nem kell tőled semmi! De nem tudom megtenni, mert egyszerűen a szívem nem engedi.. Gondolsz még néha rám? Eszedbe jut a srác, akinek azt mondtad, hogy szereted? Megőrjít a hiány, megőrjít a fájdalom és megőrjít a tudat, hogy sikerült nekik. Elvitték az egyetlen embert, aki kicsit is fontos volt nekem.. Azonban egy dolgot megígérek, a szüleidnek és neked is meg fogom mutatni, hogy Niall Horanból mégis csak lett valami..
                                                                                                  Ezer csók: Niall

Hosszú ideig reménykedtem, hogy bármiféle válasz érkezik rá. Minden reggel szaladtam ki a postaládához, azonban mindig csalódnom kellett a levelek láttán.
Akkor döntöttem el: Jelentkezek az X-Factorba!