1.rész-Az álom..

 Köszönöm a 3 feliratkozónak és annak aki csak egy percre is de bepillantott a blogra<3
Barbara Halasi:Sziia!Köszönöm:)
Somebody:):Sziia!Ezt náádzson köszönöm.Majd benézek:)
Aliz Friedrich:Aliiiiiiz<3 Örülök,hogy itt is velem tartasz:')

Szeretek élni.Hiszen az élet csodaszép,minden egyes pillanatával és dolgával összevéve.A madarak csiripelésével,a virágok nyílásával egyenesen a hervadásáig.A legszebb benne mégis az a dolog amit két ember önzetlenül érezhet egymás iránt.Ez az elég tág fogalom a szerelem.Nincs annál szebb dolog.Éreztétek már valaki iránt,hogy forr köztetek a levegő és ha meglátod,meghallod a hangját vagy esetleg elég,hogy csak rá gondolsz de a gyomrodban repkednek a pillangók és bizsereg mindened?!Ez a dolog a szerelem..Én már éreztem.Egyszer,de akkor tiszta szívből..Azonban az útjaink elváltak,de én hiszek a sorsban,miszerint ennek így kellett történnie és valaha még találkozni fogunk.De ha nem,akkor is egyet megígérhetek,nekem örökre ő marad az én első és egyben utolsó szerelmem akit sohasem felejtek,még akkor sem ha ő megteszi ezt velem..

*Savannah*
-Dadus.!Segítenél?-szóltam kedvesen Katherinenek aki a szoba másik felében helyezkedett el.Éppen készültünk az esti vacsorára.Nálunk nem gyakori,hogy azt az egész család együtt töltse,tehát érthető miért is volt az a nagy sürgés-forgás.
-Hogy bírod ki ezt?-kérdezte mikor odalépett mögém és hosszú aranyszőke hajamat kezdte fésülni.
-Már hozzászoktam..-válaszoltam mosolyogva.Hogy végül is mire célzott ezzel a kérdésével?Én se tudtam pontosan,hogy a szüleim állandó hiányáról vagy az előre megszabott életemről van éppen szó.
Fent marad a kérdés mégis miért vagyok még ilyenkor is ilyen boldog?Ez csak a látszat.Hozzá szoktam,hogy mindig az erős,életvidám lányt kell mutatnom akinek mindene meg van amit csak az élet adhat.
Azonban ez korántsem hasonlít a valóságra.Hiányoznak az életemből a barátok az,hogy esőbe sétálhatok nem törődve mégis,hogy nézek ki,a sok nevetés és kacaj de legfőképpen a szerelem ami felvidítaná az egyébként búskomor életemet..
A dadám csak rázta a fejét majd megszólalt.
-Ez így nem mehet tovább..-mondta.Azonban folytatni nem nagyon volt ideje,mivel..
-Katherine,legyél szíves lejönni segíteni.-nyitott be a szobám ajtaján anyu.Biztos kopogott is,azonban mi nem vettük észre.-Savannah,kicsim.Te is hamarosan lejöhetsz,mivel kész a vacsora,csak még meg kell teríteni.-folytatta.Nem is kellett volna ezt tudatnia velem,mivel mindig hétkor szoktunk enni pontosan.
-Rendben,anya.Sietek.-feleltem majd már csukódott is az ajtó és egyedül maradtam a szobámba,nem tudtam meg mégis,hogy akarta befejezni a mondatát a dadusom,akit második anyámként szeretek.
A szekrényemből levettem egy vállfát amin a ma estére kikészített ruhám volt,amit aztán magamra is öltöttem.Egy virágos szoknya volt ami derekán egy "LOVE" feliratú öv díszelgett.

Belenéztem a tükörbe,és megfelelőnek tartottam a látványt,az alakomhoz pont illet ez a ruha.Majd elindultam lefelé a hosszú csigalépcsőn át a hatalmas étkezőbe ahol az asztalok már gyönyörűen meg voltak terítve.A falon csüngő órára néztem ellenőrizni nem -e késtem,ami nem következett be mivel pont pontosan érkeztem.Az asztalhoz léptem ahol kihúztam a széket magam előtt.
Mindenki az asztalnál ült már kivéve apa.Anya arcán egy feszült mosolyt fedeztem fel,biztos idegeskedett,hogy késlekedik eddig a még várva várt családtag.Fél nyolc körül járt az idő mire végre nyitódott a bejárati ajtó.Apa jött be rajta,a kezében egy táskával.Jogászként dolgozik ami elég sok idejét elveszi.Szeretné ha felnőtt koromba,én venném át a helyét.A tanárom szerint-mivel magántanuló vagyok-minden tehetségem meg van hozzá,azonban én nem vagyok benne biztos,hogy tényleg ezt akarom -e az élettől.Saját tapasztalatból tudom,hogy ez a munka mellett kevés idő jut a családra és rengeteg időd kell rászentelni.Azonban ha szóba kerül én csak elmosolyodok,és ők ezt beleegyezésnek veszik.
Már mindannyian az asztalnál ültünk.
-Jó étvágyat.-mondtuk el egyesével.Alapvetően se vagyok az a nagyevő,de most még a szokásosnál is kevesebbet ettem,mivel egy falat nem ment le a torkomon.Katherine rengetegszer figyelmeztetett,hogy ha így folytatom baj lesz,de nem tudok mit tenni ellene.
Csendben telt a vacsora.Senki sem szólt egy szót sem.Megvártuk míg mindenki végez majd felálltunk az asztaltól.
-Segítek.-mondtam majd már nyúltam is a tányérok után.
-Kicsim,köszönöm de nem kell,ez az én dolgom.Te csak nyugodtan menjél fel és készülj az alváshoz.Majd ha végeztem benézek hozzád.-intett utamra a dadám.Szeretek neki segíteni,de ő ezt mindig visszautasítja.Pedig én nem tartom magamat különben nála,nekem ő is a családomhoz tartozik..
A szobámba érve rögtön a habos,fürdővízbe vetettem magamat.Szükségem volt egy kis kikapcsolódásra.Mikor kiszálltam a fürdőkádból,a törölközőt magamra csavartam,majd ráálltam a mérlegre.Rossz volt nézni,hogy minden nap csak kevesebbet mutat.A többi lány azon akadni ki ha felszedett pár kilót,azonban én nem ilyen vagyok..Belebújtam a pizsamámba,majd egy ajtó kinyitásával máris a szobámba termettem.A hajamat laza kontyba kötöttem és felvettem a köntösömet,hogy lemenjek a konyhába.Azonban erre nem volt szükség mivel nyílt az ajtóm és rajta Kathe lépett be.
-Reméltem,hogy még ébren talállak.-mondta mosolyogva.Aki ránéz csak egy idősödő öregasszonyt lát,én azonban annál sokkal többet,maga a nő megtestesítőjét.Kiskorom óta ő a példaképem.
Sose értettem,hogy bír annyit mosolyogni,hisz az élet hozzá se volt kegyes.Volt egy történet amit kiskoromba rengetegszer mesélt nekem.Arról,hogy a szerelem néha mennyire tud fájni.Hiába nem mondja tudom,hogy az-az ő kis saját története.Mikor meséli a végénél a szemébe mindig könnyek szöknek,ez az egyik árulkodó jel.A történet egy lányról szól,aki rettentő fiatal még,azonban úgy érzi megtalálta az igaz szerelmet.A szülök ellenzik a kapcsolatukat,ők azonban ezzel nem törődnek és megszöknek.Az esküvőjüket tervezgetik,boldogan és szerény körülmények között.És mikor végre eljön a nagy nap,mikor már férj és feleség lehetnének,a hőn szeretett fiúnak halálos motor balesete lesz,amibe végül életét veszti..
Ez a történet az,amin még én is elsírom magam.Pedig ez rám nem jellemző..
-Kérdezhetek valamit?-kérdeztem majd leültünk az ágyamra.A kezembe nyomott egy bögre forró csokit.Elalvás előtt általában mindig hoz fel nekem egyet,állítása szerint ettől édesebbet lehet álmodni.Csak egy a gond,én mire felébredek már az álmaim végére se emlékszek.
-Nyugodtan kicsim..
-Mit akartál mondani vacsora előtt,mikor anya megzavart minket?
-Gyönyörű nagylány lettél.Olyan akit nem szabad itt bezárva tartani elzárva mindentől..-mondta majd a hajamból egy tincset hátra simított.

-Emlékszem kiskorodba mindig a Rapunzel volt a kedvenc meséd.Mindig tőlem kérdezgetted,miért kell őt fogságba tartani.Neki sikerült kijutnia a várból,a sárkány nem állta útját,neked is menni fog.-furcsállóan néztem rá,mivel nem tudtam mire akar kilyukadni.Azonban a fejembe kezdtek beugrani az emlékek,miszerint valóban igaz az előbb mondott dolog.
-Imádtam azt a mesét..-mosolyodtam el bájosan a régi dolgok felidézése után.
-Igen,tudom.Bármennyiszer képes voltál megnézni,és mindig olyan kíváncsian figyelted,mintha már szóról szóra nem tudtad volna mi következik..-az arcára egy gyengéd mosoly ült ki.A szeméből pedig egy könnycsepp csordult ki.-Nem akarsz innen kiszabadulni?Nem örökre,csak egy kis időre.Pár napra vagy esetleg hétre.Egy kis pihenés neked sem ártana..
-A szüleim..-mondtam ki sóhajtozva ezt a két szót.
-Velük nem kell foglalkoznod,én azt elintézném.Most csak a te döntésed,hogy mit választasz.-már épp a számat nyitottam,hogy kommenteljem az imént hallottat,mikor..-Még nem kell döntened,holnapig gondol át.Tudod,ahogy mindig is mondani szoktam az álmok sokszor segítenek a döntéseinkbe..-a homlokomra egy puszit nyomott majd elindult lefeküdni a saját helyére,ezáltal egyedül hagyva engem.
Egész éjjel csak ezen járt az agyam.Vagyis volt még egy valami.Egy látomás.Egy fiú képe ami rengetegszer beugrott az álmomba.Nem értettem.Mivel soha életemben nem láttam még,mégis olyan érzésem volt mintha ismertem volna őt.Gyorsan váltakoztak a fejembe a képek róla,csak úgy szikráztak.
-Savannah..-suttogta halkan a nevemet a fiú.Mire felugrottam az ágyból és vele együtt felébredtem.
A mellettem lévő kis íróasztal felé nyúltam,ahonnan egy papírt és tollat vettem elő.
Azt rajzoltam amit a kezem diktált.Muszáj volt megörökítenem az álmomban lévő srácot.Lehet először és utoljára láttam,még ha csak nem is a valóságba de ott volt a velem.Mikor már kezdett pirkadni ránéztem a lapra,amin az arckép szerepelt.

Furcsa érzés töltött el.Azonban nem értettem,hogy tud dolgokat kiváltani belőlem egy olyas valaki akiről azt se tudom valóban létezik -e?Csak a rajzot bámultam mikor egy hangot hallottam magam mellől.
-Hogy döntöttél?-kérdezte Katherine kezében a reggelimmel egy tálcán.Tudtam most azonnal választ kell neki adnom..